Régóta csinálok itthon hamburgert. A húst bekeverését nem szoktam nagyon túlgondolni (marha, vagy marha és sertés darált húst használok és csak sóval, borssal és kicsi hagymával ízesítem) és bevallom, hogy sokáig még ezt is kész buciban fecséreltem el. Éreztem persze, hogy ez nem az igazi, de - mint ahogy a legtöbb házi alternatívával kapcsolatban - ezzel is úgy voltam, hogy már így is nagyságrendekkel jobb, mint amit jártában-keltében eszik az ember. Ma már viszont a bucit is én csinálom és abszolút megéri a befektetett (egyébként kb 15 perces) munkát. 

Szokás szerint csak érintőlegesen kapcsolódik ide, de ha meghallom, hogy buci, nem tud nem eszembe jutni, hogy otthon sokáig Buci volt a becenevem. Nem emlékszem, hogy bárki is bevallotta volna, hogy ez egykori duciságom miatt ragadt rajtam, nekem azért nincsenek kétségeim. Már csak azért se, mert a suliban is kaptam ezzel kapcsolatban megerősítést. Amúgy nem voltam sokáig dundi, szerintem úgy kb 9 és 12 éves korom között (12 körül azért múlt el, mert gerincfedülésem volt és elküldtek gyógytornázni, meg úszásra), meg nem voltam azért akkora, mégis emlékszem, hogy simán kaptam olyan beszólást, hogy dagadt madár, meg ilyesmi. De! Mivel ez egy vidám blog és szerencsére a sorsomat azért nem határozták meg ezek az élmények, inkább a sztori végkifejletét mesélem el: az a srác, akitől ezt a kedves bókot kaptam, két évvel később szerelmes levelekkel és különböző ajándékokkal fejezte ki, hogy sajnos félreértés történt. Ilyen rút kiskacsa sztori (mondjuk ez nem teljesen az, mert szerintem nem voltam teljesen rút tízévesen, viszont nem lettem az évfolyam jócsaja tizenkettőre se) persze nemcsak velem történt. Olyannyira nem, hogy himnusza is van a jelenségnek, ide is teszem és küldöm mindenkinek, akit valaha csúfoltak vagy épp most csúfolnak és azoknak is, akik hamarosan szembesülnek vele, mennyire meg tud változtatni valakit egy jól sikerült nyári szünet. 

A hamburgerbucira visszatérve: az otthoni verzió nemcsak azért jobb, mert pontosan tudod, mi van benne és azt is, hogy semmi oda nem illő nincs, de azért is, mert nagyságrendekkel finomabb! Sűrűbb, tartalmasabb, jobb ízű és masszívabb a zsemle, ami nem esik és morzsálódik cafatokra, mégis puha és szép magas is. Az elkészítése sem nagy dolog, rendszeresen készített péksütinek is jó, mert másnap is puha és akkor meg szuper szendvicsalap lehet.

Bucireceptből sok és sok jó van a neten, az enyém Limara és Szoky verziójából is inspirálódott, de mindig lehet apróságokat változtatni: a mostani sütés például arra volt jó, hogy rájöjjek, szezám nélkül is jó, mákkal szórva meg kifejezetten szuper a hamburgerbuci.

Hozzávalók négy méretes bucihoz:

30 deka liszt

2 nagy evőkanál natúr görög joghurt

1 evőkanál olvasztott vaj (kb. 2 deka)

egy deci tej

egy nagy csipet élesztő (vagy vágd le az első 10 grammos jelölőcsíknál)

mokkáskanál só 

egy evőkanál cukor

1 tojás+a kenéshez is egy

a szóráshoz szezámmag vagy akár mák, vagy épp semmi

Elkészítése:

A tejet meglangyosítom, hozzáadom a cukrot és belemorzsolom az élesztőt. A lisztet a sóval összekeverem, majd hozzáadom a nedves hozzávalókat is: a felfutott élesztőt tejestül, a vajat, a joghurtot és a tojást. Elég laza tésztát kapok, de nem szabad elcsábulni, hogy rögtön lisztet adjak hozzá, mert jó ha gyúrható, de lágy marad. Ha a tálból kivettem és még mindig ragadós lenne, lisztezett deszkán érdemes átgyúrni, és ott még felvesz lisztet ha kell. Ha kész, lisztezett kelesztőtálban hagyom egy órát kelni. Amikor megkelt, négy egyenlő részre osztom, és bucikat formálok belőle, gombócformázásról itt egy rövid videó. Ebben az állapotban is kelesztem őket még háromnegyed órát órát és közben 175 fokra előmelegítem a sütőt. Ha megkeltek, felvert tojással átkenem a tetejüket és szórok rájuk, ha van mit. Kb. 20 perc alatt sülnek meg, de érdemes nézni, szép piros legyen a teteje, akkor belül is jó lesz.

Egy buci olyan 70-80 forintra jön ki.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Az almakompót csodálatos dolog, mert pillanatok alatt elkészül és utána sokféleképpen élvezhető. Lehet simán desszert - és még azt is mondhatjuk, hogy abból diétás -  jó húsok vagy egytálételek mellé, beválik rizskoch vagy császármorzsa kísérőjeként, vagy akár fahéjas palacsintába töltve, enném úgy, hogy egy harapás túrós táska és egy szelet almakompót...de még a sajtos kenyeremhez is. 

Amúgy nem tudom, nektek mi a tapasztalatotok, de én a boltokban egyre ritkábban látok olyat, hogy golden alma, vagy starking, meg sima nyári alma vagy ilyesmi, helyettük egészen izgalmas, a songoku pizzát idéző elnevezések vannak, mint például ezé a lidliből származó adagé: jonagored. Ez valami olyan csúcstermék, ami egyesíti a jonathán, a golden és az idared előnyeit, ugye? Vagy nem? Ti mit tudtok erről? Nekem amúgy így is jó, mert megvettem és nagyon finom lett tőle a kompót, amúgy meg ki lehet menni a piacra is, csak feltűnt, és egyrészt furcsállom, hogy akkor már miért nem adnak neki egy rendes nevet, illetve eszembe jutott a Szutyejev féle Vidám mesékből a Micsoda madár ez című opusz. Biztos ismeritek, kicsi fehér (meg sárga és kék) mesekönyv, az elején cicákkal, pipivel és récével.  Az egész könyv tök jó, még akkor is, ha sokszor didaktikus, és az is nagyon klassz benne, hogy a ma élő összes korosztály ismeri itthon: én például a saját ovis koromból éppúgy emlékszem rá, mint a lányoméból. Az egyik kedvenc mesém belőle ez a madaras, amit itt meg is tudtok hallgatni:

de össze is foglalom: van egy liba, aki kissé buta, nagyon irigy, mindenkire fúj és folyton a másét akarja, jártában-keltében mindig megtetszik neki a másé. Irigyli a hattyú nyakát meg a pelikán csőrét, rádumálja őket, hogy cseréljenek, a gémmel a lábát barterezi és a végén egy tök életképtelen valami lesz belőle, ami már nem hasonlít se erre, se arra, de a legkevésbé magára. Mintha egy plasztikafüggőről olvasna az ember. Amikor egyszer majdnem elkapja a róka, mert ezzel az idomtalan testtel nem tud elmenekülni, a libacimborák megmentik és ő felismeri, hogy nem kell mindig a máséra vágyni. Nagyon tanulságos történet, azt hiszem, itt az ideje, hogy én is kikövessem Jlot és a többi idolomat az instán.

És akkor az almakompót.

Hozzávaló egy nekibuzduláshoz:

egy kiló alma

4 evőkanál cukor

2 rúd fahéj

néhány szem szegfűszeg

10 deka mazsola (opcionális)

egy fél citrom leve (opcionális, én pl. azt hittem, van itthon, de nem, belefacsartam egy narancsot helyette)

Elkészítése:

Az almát meghámozom és hasábokra vágom (nyolc cikkre vágtam egy almát). Egy lábosba teszem, ráöntök annyi vizet, amennyi ellepi, hozzáadom az összes többi hozzávalót és elkezdem főzni. Én közepes lángon csak addig melegítettem, míg egyszer felforrt, akkor félrehúztam és hagytam a saját levében kíhülni. Az állaga így még abszolút harapós, de már puha, a színe opálos. A mazsola nekem nagyon tetszik benne, de amúgy a szemek leülnek a kompót aljára, szóval simán lehet úgy szedni, hogy a mazsolaelleneseknek is jó legyen. 

Egy kompótos tálkányi adag körülbelül 150 forint lehet, szerintem nagyon megéri.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Csupa ellentét, nem? Egyrészt a tél és a saláta: a salátáról elsőre nekem is az jut eszembe, amit nyár elején csinálok és amiben a kígyóuborkától a paradicsomon, jégsalátán át a frissen fejtett borsóig minden van. Ez nem olyan, de legalább olyan jó - egészséges, finom és szintén szezonális zöldségekből készül. A másik ellentét a kenyér meg a saláta közt feszül, de az se feloldhatatlan: se a zöldségre hajigált ropogós kockákat, se azt nem én találtam ki, hogy némi jó minőségű kenyér hozzáadásával minden finomabb. Ebben is az olaszok járnak elől jó példával: nemcsak levest sűrítenek kenyérrel, de az azzal készült salátának is külön nevet adnak: panzanellának hívják és százféleképpen készítik. És hát a langyos, meg a tél: nos ebben a salátában nagyon jól megférnek, éppúgy, mint a sült és a nyers hozzávalók. 

Az ellentétekről közben eszembe jut az Odi et amo vagyis a Gyűlölök és szeretek című kétsoros. Na nem azért, mintha olyan nagy lenne a klasszikus műveltségem, hogy mindenről eszembe jusson egy római költő, hanem mert középiskolában humán tagozatos voltam, ami azzal járt, hogy négy évig latint kellett tanulnom. Onnan ragadt meg ez-az, de azt persze csak utólag látom, mekkora ziccert hagytam ki a dolog elszabotálásával. 

Az egyébként tényleg nagyon hatásos versről aztán eszembe jutnak a latinórák és egy nagyon tipikus, olyan Tanár úr kérem-szerű jelenet. Biztos, hogy többször is történt hasonló, de magam elé úgy képzelem, hogy másodikosok, 15-16 éves formák vagyunk, vagyis több mint egy éve tudjuk, hogy a legtöbben a túlélésre fogunk játszani ebből a tantárgyból. Nem Bükki tanárnő lelkesedésén múlt, ő megtett mindent: egyszerűen keveseknek esett le, miért jó kétezer éves szövegeket silabizálni, kántálni és szótárazni, declinatiókat magolni, meg a bél- és madárjóslás kultúrtörténetéről tanulni. 

Tehát másodikos gimisek vagyunk, ma az ötödik óránk latin. Lenne, ha a tanárnő nem késne már legalább három perce. Az ajtó nyitva, a folyosó üres, hiszen becsengettek és a többi teremben már elkezdődött a tanítás. Lépteket nem hallani. Jó. Emberek, hol van Bükki?

Lehet, hogy egyáltalán nem is fog bejönni? Hogy ma elmarad a latin? Hangosan még senki nem meri felvetni, nehogy elkiabáljunk a dolgot, de egyre többen reménykednek benne. Látta ma már valaki? - hangzik el végül hangosan is a kérdés. Minden előzmény nélkül teszi fel egyikünk, mégis mindenki tudja, kire vonatkozik és burkoltan mire utal. Nem! -  vágja rá még az is, aki reggel előreengedte a tanárnőt a büfében: most már nem is biztos benne, hogy megtörtént. Öt perc után persze még nem meri elbízni magát az ember, de a hetedik, nyolcadik minutum (ami már majdnem tíz, vagyis szinte negyedóra, tehát ahogy mi számolunk, elment az óra fele) már okot ad a reménykedésre. 

Osztott csoport van, a reálosok nincsenek itt, a teremben így otthonos kényelemben ülünk, sőt most most már mászkálni is merünk. A kilencedik percre az embernek már olyan érzése van, mintha randevúra készülne: kellemes gyomortáji bizsergés, pillangók, jóleső izgalom. Aki eddig a latin leckét próbálta másolni, elkezd a következő órára készülni, a moly könyvet vesz elő, a lelkes latinosok, akik nem hogy nem loholnak a csoport után, de legalább egy lépéssel előttünk járnak, megint elolvassák a könyvben következő olvasmányt. Aki eddig csendben magolt, most hangosan, énekelve olvas fel a szótárfüzetből. Egyre inkább ténynek tűnik, hogy ma nem lesz feletetés, kínos hangos olvasás, meg úgy általában: latin. Az öröm egyre duzzad, az ember ilyenkor minden osztálytársát jobban szereti, mint egyébként. Szilvi barátnőmet úgy ragadja vállon az egyik fiú, mintha a berlini fal tövében ünnepelnék az újraegyesítést, pedig nincsenek is kifejezetten jóban. Örömében viszont most hangosan óbégatja neki, hogy “silvia/silviae, femininum, erdőőőő.” 

Ekkor lép be a tanárnő, aki a késés miatt in medias res kezd. Gaius Iulius Phaedrus: Lupus et agnus című tanmeséjénél kell kinyitni. Dávid kérlek, kezdd el olvasni: Ad rivum eundem lupus et agnus venerant. Siti compulsi; superior stabat lupus. Longeque inferior agnus. Úgy néz ki, mégis meg lesz tartva a latin.

Hozzávalók két adaghoz: 

két szál répa

egy zellergumó

egy apró fej lilakáposzta

negyed kelkáposzta

két csokor petrezselyem

3 tojás

olívaolaj

egy alma

egy bagett pirítva és nagyobb darabokra szedve. 

A répát és a zellert megtisztítom és kis kockákra vágom, a lilakáposztát és a kelt a lehető legvékonyabb csíkokra szeletelem fel. Egy edényben olajat és köményt forrósítok, ezen pirítom meg a lilakáposztát. Egy másik edényben szintén némi olajon megpirítom-puhítom a répát és a zellert. (Ezt egyben is el lehet végezni, csak azt szeretném, hogy a saláta színes legyen és ne vegye át minden a káposzta liláját.) Mikor kész, a kenyérdarabokat még beforgatom a répa és a zeller mellé. Az almát héjastól kisebb kockákra vágom, a petrezselymet felaprítom. Ha ez kész, összeállítom a meleg hozzávalókat a nyersekkel, megkeverem, kis olivaolajat öntök rá és a tetejére főtt tojást teszek. Ha van valamilyen magom, rászórom, ha édeskésen kívánom, egy kis mézet csurgatok a zöldségre. Hihetetlenül laktató, mindenféle kompromisszum nélkül elég ebédre, tele van édes meg sós ízekkel, van benne krémes, roppanós és ropogós rész is, tényleg nagyon tuti. Ha a tojást kicsit előbb kiveszem, az, hogy az ráfolyik, még dobott volna rajta, de így is csúcs. 

Egy adag ára kb. 350 forint. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Sose voltam elkötelezett híve a szilveszteri bulizásnak, pedig próbáltam én mindent. Voltam házibuliban, ért a belvárosban összeverődött tömegben is az újév, sőt, egyszer még valami bulihajó-szerűségre is elvetődtem, de valahogy sose jött úgy ki, hogy pont a szilveszteri legyen az év bulija, ráadásul a pezsgőt se nagyon szeretem. Ha klassz szilvesztert kell mondanom, kapásból egy 6-7 évvel ezelőtti jut eszembe. Akkor testvéreimmel és mindannyiunk gyerekeivel vonultak el egy alsóörsi házba, rendes tél volt, hideg, lehetett társasozni, főzni, korizni a tó partja mentén, berúgni nem volt kötelező, aminek következtében testi, lelki és szellemi erőnk birtokában vágtunk bele az új évbe. Utóbbi nagyon jó értés tud lenni. 

Óriási partit idén még a legnagyobb bulirajongók se tartanak, ezért ma az otthoni, vagy barátokkal töltött, de itt is, ott is szűkebb körű és óvatosabb bulizáshoz hoztam egy jó kis sörkorcsolyát és egy szkeccset. Ciki nem ciki ugyanis: szerintem nemcsak a retró nassolnivalók a, pirosaranyas, gulyáskrémes, tojáskarikás és reszelt sajtos szendvicsek, házi pogik illenek nagyon jól a szilveszteri hangulathoz, de a különböző kabaréjelenetek is. Ilyenkor mindkettőt megkívánja az ember.

Nekem a Vonósnégyes című jelenet a favorit, pedig csak néhány év ismerem, méghozzá annak kapcsán, hogy 2016-os nyaralásunkon olvastuk családilag Szőke Szakáll (színész, komikus, szerző, az a barátságos arcú, szőke fickó, aki a Csablancában Carlt, a pincért játszotta) önéletrajzi könyvét. Nemcsak azért volt klassz, mert imádok felolvasni, hanem mert tényleg jó könyv, tele egy csomó izgalmas sztorival. Szőke Szakáll élete már magában is megér egy misét: a zsidó származású komikus nemcsak itthon volt sikeres, de Bécsben, majd Németországban és Amerikában is tisztességes karriert tudott csinálni: mókás arcát és a geget, amikor megrázta/megcibálta már elnézést, de: pofazacskóit mindenhol imádták. A Vonósnégyes pedig az egyik leghíresebb jelent az általa komponáltak közül. 

A sztori lényege, hogy a selyemboltos estélyt szervez, spórolási céllal viszont nem vacsorát ad a vendégeknek, hanem alkalmazottaiból, innen-onnan szalajtott emberekből verbuvált vonósnégyessel adat előkelősködő minikoncertet. Vagyis csak adatna, hogy ha a zenekar tagjairól szép sorban ki nem derülne, hogy egyik se tud zenélni. A helyzet egyre forróbb, mind a négy "zenész" igyekszik a legmegfelelőbb kifogást találni, hogy kimenthesse magát, természetesen egyre nagyobb a kavarodás, mindezt pedig Kern, Gálvölgyi, Szombathy és Székhelyi (főleg Kern) teszik szerintem nagyon-nagyon viccessé ebben a nyolcvanas évekből származó változatban. BÚÉK!

És akkor a sörkocsolya:egyszerű és gyors kolbászos pogi (amihez annó Limara sajtos pogiját vettem alapul), amire szemtelenül jól csúszik bármiféle itóka, viszont kellően tartalmas ahhoz, hogy elejét vegye a teljes elázásnak.  

Kolbászos pogácsa

Hozzávalók egy szolid, párosban szilveszterezős adaghoz:

30 deka liszt

10 deka szobahőmérsékletű vaj

negyed tasak instant élesztő (vagy sima, de akkor egy pici tej a felfuttatáshoz és egy kanállal kevesebb tejföl)

2 evőkanál tejföl

5-6 deka kolbász (kb. fél rövid szál) apróra vágva 

15 deka reszelt sajt 

egy tojás (+1 a kenéshez)

egy teáskanál só 

Elkészítése:

A reszelt sajt harmadát félreteszem a szóráshoz, a lisztet a sóval és az élesztővel alaposan összekeverem, majd hozzáadom a vajat, a tojást, a tejfölt, illetve az egészen apróra vágott kolbászt és a reszelt sajt nem félretett részét. Sűrű, zsíros, közepesen kemény tésztát (masszát) kapok. Ha túl száraznak érzem, plusz tejfölt teszek még bele, ha túl lágy lenne, bőven lisztezett deszkán átgyúrom, és ott felvesz annyit, amennyit kell.

A kész tésztát néhány órára, vagy akár egy egész napra is a hűtőbe teszem. Másnap előveszem, kb. centi vastagra nyújtom és pici szaggatóval vagy felespohárral apró pogikat szaggatok belőle. A tetejüket lekenem tojással és a félretett sajttal megszórom. Ebben az állapotában egy fél óráig még hagyom éledezni, majd 220 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöm, de persze nézem is közben, nehogy megégjen.

A végeredmény kellemesen sós-kolbászos-sajtos, már-már rakott krumpli ízű pogi. 

Egy ekkora adag költsége kb. 800 forint. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Végre szabin vagyok, ami persze nem azt jelenti, hogy nincs dolog, inkább azt, hogy másmilyen. És ugye kéne kaját is csinálni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam az van, hogy amennyire készülök arra, mit fogok főzni karácsonykor (értsd 24-e és a téli szünet vége között), ezeken a takarítós, pakolgatós napokon annyira nem tudom, mit kéne összedobni. Néha meg azt se, hogy miből, mert készülve arra, hogy 23-án érkezik a teszkós bevásárlás, az elmúlt hétben szép lassan kiettük, ami a hűtőben volt. 

Ilyenkor jönnek jól a konzervek. Én valahogy úgy vagyok a paradicsomkonzervvel, mint a kőleves nénikéje a kővel: “Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből én milyen jó levest tudnék kotyvasztani.” Ilyesmi kotyvasztásból lett nálunk klassz paradicsomleves , és ha már szóba jött, akkor ide is teszem a legkedvencebb magyar népmesémet, amit ebben a formában az elejétől a végéig imádok. Nem csak a sztori jó eleve, a rajzok is zseniálisak (a legjobban a macskát és a katona borostáját csípem) és persze utánozhatatlan, ahogy Szabó Gyula mesél. Emlékszem, milyen viccesnek találtam, amikor rövidke gyerektelen fiatal felnőtt-éveim után kisgyerekes anyukaként belecsöppentem a magyar népmesék világába és észrevettem, hogy a magyar népmesékben medvének, királynak és vénembernek is Columbo a hangja. 

Na és a leves. Olaszos paradicsomlevesnek mondom, nemcsak azért, mert úgy fűszereztem, de azért is, mert egyszerű és kevés hozzávalóból készül. Egy ilyen szerintem tökéletes ezekre a  napokra. 

Hozzávalók két főre: 

1 konzerves hámozott paradicsom (az olaszok, mint pl. a Mutti szerintem tök jók)

2 evőkanál mascarpone, esetleg ricotta, vagy más natúr krémsajt, esetleg vajkrém

2 evőkanál olaj

egy evőkanál cukor

egy kis fej hagyma

egy gerezd fokhagyma

egy teáskanál só

bazsalikom

rozmaring

Elkészítés

A hagymát megpucolom, apróra vágom. A serpenyőbe beöntöm az olajat, rádobom a hagymát, majd az evőkanál cukrot, aprított fokhagymát és az egészet alaposan megpirítom. (A leves nem lesz édeskés, ennyi cukrot csak amiatt teszek bele, hogy a savanyúságot elvegye.) Ha ez megvan, felöntöm a konzerv tartalmával és pont annyi vízzel, amivel kiöblítem a fémbödönkét. Megsózom, teszek bele néhány bazsalikomlevelet és egy szál rozmaringot, majd összeforralom. Ha ez megvan, kikapom a rozmaringot és az egészet, plusz 2 evőkanál mascarponét, vagy hasonló tejterméket összeturmixolok az így létrejövő krémlevesbe beleteszek még pár levél bazsalikomot és így is összeforralom. Kész is van, finom, krémes, a tetejére lehet szórni parmezánt. Két szelet pirítóssal tisztességes ebéd.

Egy adag ára kb. 350 forint. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Jól ki van találva ez a gasztroajándékozás. Az év utolsó hónapjában egyébként is előtérbe kerül az evés, ivás; ilyenkor kiteszünk magunkért a konyhában, és az élvezetekkel is megengedőbbek vagyunk. Hát mikor máskor igyon az ember délután négykor tojáslikőrt, és mikor egyen reggelire előző napról marad zsíros sültet teszem azt hagymalekvárral? Az sk étel- és italajándékok tök jól illeszkednek ebbe a hangulatba és azt is nagyon szeretem bennük, hogy egyszerre személyesek, de mégsem tolakodók. Egy adag fűszeres olajnak pont úgy örül egy közeli barát, mint amennyire az nem hoz zavarba egy kollégát sem.

Amúgy nem tudom, hogy van az, hogy bár soha ennyit nem voltam itthon decemberben, se a lakás nem tart előrébb, se azt nem mondhatom, hogy minden ajándék megvan. Valahol nagyon elfolyt az idő. Az okok keresése helyett most inkább a megoldásra fókuszálok és "hagymalekvárt" csinálok, amit az év közben felgyűlt pestós és erős pistás üvegekbe fogok tölteni, addig is, míg nem szerzek be még néhány ilyen fenszi csatosüveget. Remélem, hogy akik kapják, örömmel eszik majd hús mellé köretnek, rizsre halmozva, sültekből készült szendvicset feldobva vele, vagy mindenféle sajtokhoz, csak mert miért ne. Idézőjelbe tettem a hagymalekvárt, mert ha ezt a verziót csinálod meg, ne egy kenhető állagú, inkább darabos, akár ujjal is elnassolható finomságra gondolj. Jó lesz.

Hívhatjuk csatninak is, de név ide vagy oda, az elején áldozatot kell hozni: naná, hogy ki fog folyni a szemed, mire egy kiló hagymát megpucolsz. Erről eszembe jut a Cry me a river című sztenderd, amit nem az eredeti verzióban, hanem Julie Londontól szeretek a legjobban, róla meg a világ legjobb számainak egyike, szintén az ő előadásában. Hajlamos vagyok dobálózni az ilyesmikkel, de ez a szám tényleg ott van a tíz örökös kedvencem között: annyira tele van pozitív energiával, hogy nem lehet nem szeretni. Ahogy meg ő énekli, tényleg olyan, mintha a csillagok közt suhanna az ember a pasijával, vagy legalábbis simizne, vagy réten szaladgálna, vagy nem is tudom. Szóval nem olyan, mintha épp a konyhában vágná a tizedik lilahagymát, na. Mindig jó kedvem lesz tőle, legyen hát nektek is elviselhetőbb a hagymavágás. 

Hagymalekvár receptet egyébként sokat találni a neten, tök jók, főleg a fűszerezésben tér el egyik verzió a másiktól. Az enyém édeskés, karácsonyi ízű és kicsit csípős. 

Hozzávalók 3-4 kisebb befőttes üveghez. 

1 kiló lilahagyma

egy deci olaj

három evőkanál cukor

egy púpozott teáskanál só

egy mokkáskanál őrölt római kömény

két csillagánizs (elhagyható)

néhány szem szegfűszeg

egy mokkáskanál csili

másfél deci vörösbor

Elkészítés:

Wokban csináltam, mert annak jó nagy az űrtartalma, egyenletesen melegszik és ebben a teflonos verzióban nem is ég oda. Az olajat felforrósítom és ráteszem az előzőleg megpucolt, félbevágott, majd vékony szivárványokra vágott hagymát. Sütögetem, párolgatom, míg üveges nem lesz, ez kb. 10 perc, de érdemes nézegetni. Ekkor felöntöm másfél deci borral és annyi vízzel, hogy ellepje, majd hozzáadom a cukrot, a sót és a fűszereket is. (Az egész szegfűszeget egy spáros újrahasznos zöldségzacsiban lógattam bele, mert nincs meg a teatojás.). A fűszerekkel előbb közepes lángon fedő alatt főzöm kb. 15 percig, majd fedő nélkül addig, míg valamelyest be nem sűrűsödik. Ekkor elzárom, üvegekbe teszem. Csomagolásképpen natúr karácsonyi csomagolópapírból vágok ki egy a kupak átmérőjénél kétszer nagyobb karikát, ráteszem és spárgával elkötöm.

Ajándékozáskor inkább lekaparni szokás az árcédulát, de sutyiban megmondom, hogy valahol 150 forint környékén lehet egy üvegnyi lekvár költsége. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Biztos ismeritek a Jó étvágyat csoportot. Tudjátok azt, ahová a különböző főzős csoportokból szokták kiszerkeszteni a rossz kajafotókat, koszos tűzhelyeket, és margarinnal rétegzett párizsitorták receptjeit. Kicsit félve teszem ki a tojáspörköltet, nehogy ott lássam viszont, mert biztos vagyok benne, hogy sokak szerint egyhülyeség a kakaós vagy kecsöpös tésztával, pedig ez egy isteni finom és nem is kényszerből készülő valami. Hát mi baj lehet abból, ha egy jól sikerült pörköltszaftot még gazdagabbá tesz a főtt tojások sárgája? Szerintem semmi. A lényeg meg úgyis a pörköltszaft, amihez nekem már csak tényleg valami jobb, pirosabb pirospaprika kellene.

A pörköltszaftról rögtön eszembe jut, hogy túrós csusza és pörköltszaft, vagyis a Marica grófnő egyik dala. Ezeket valahogy akkor is tudja az ember, ha életében nem volt az Operetteben, én meg azért is, mert a férjem az 50 év alatti emberiség azon egy százezredébe tartozik, amelyik szereti az operettet, meg tud bármit is Kálmán Imréről, vagy Lehárról. Na, ezért volt már olyan, hogy a karácsonyi ajándékom közös operettezés volt. Nem szerettem meg; alapvetően azt nem bírom, ahogy énekelni kell az operettet, meg nehezen is kapcsolódtam a sztorikhoz. Még jó, hogy a szépfiú-széplány vonal mellett van benne szubrett meg táncos komikus is, mert ők valamennyire elviszik a sót.

Amúgy nem bántam meg, hogy voltam. Egyrészt, mert ő örült, másrészt pipa: operettbe’ is voltam és úgy tudok véleményt mondani róla, hogy legalább már láttam ilyet. A véleményem pedig az, hogy bizarr módon szórakoztató, hogy valami ennyire gátlástalanul ósdi és anti pc. Ez a Ringó vállú csengeri violám, amiben a pörköltszaft is van, például eléggé jól mutatja, miért mondom ezt: itt lényegében arról van szó, hogy a csengeri csárdában a lányok és legények fittyet hánynak mindenféle haladásra, mit nekik szűk szoknya, ők maradnak a bokorugróban, meg amúgy is a lényeg, hogy legyen túrós csusza és pörköltszaft, és ezt a pörköltszaftot így ki kell ordítani magából az embernek, mintha szerelmet vallana valakinek, aki két sarokkal odébb áll, szóval legyen az, meg legyenek rezgő vállak, meg húzza a “füstös” Szóval szórakoztató, mint a Jó étvágyat csoport. Ilyen:

A tojáspaprikás meg ilyen: 

Hozzávalók két főre: 

2 nagy hagyma

egy paradicsom

egy paprika

egy evőkanál zsiradék

egy púpozott teáskanál só

egy teáskanál pirospaprika

egy mokkáskanál kömény

egy mokkáskanál tört bors

egy mokkáskanál erőspista

öt tojás

A zsiradékban átfuttatom a köményt, majd rádobom az apróra vágott hagymát, paradicsomot és paprikát. Magas lángon jól lepirítom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje és majdnem teljesen elforralom ezt a vizet. Ha elforrt, megint felöntöm és ha ezt is elforrta és kezd alakulni valami sűrű, darabos masszaszerűég, hozzáadok egy kanál erőspistát, fogom a botmixert és az egészet lepürésítem. 

Mondhatjátok, hogy a botmixer a gyengék fegyvere és részben igazatok is van. De egyrészt, olvastam még régen valahol egy Bíró Lajos féle bakonyi ragut, vagy hasonlót, ahol simán lepürésítette, másrészt meg, ugye ebben a szaftban most nincsenek húsok, meg kollagénes bőrök, hogy még jobban besűrítsék és a tojással is majd épp csak összeforgatom, szóval szerintem vállalható trükk a mixer. Ha sokszor próbálkoztál már pörkölttel és sose lett sűrű, tetszeni fog, mert így tuti az lesz.

Ha az kész, a közben puhára főtt és megpucolt tojásokat felkarikázom és beleforgatom a szaftba, egyszer összemelegítem és kész is. Nokedlivel esszük, de szuper feltét bármilyen főzeléken, ezzel a szafttal meg mindenféle zöldségből tök jó pörköltet tudsz csinálni: tegyél hozzá sós vízben párolt karfiolt, mirelit borsót vagy kockára vágott főtt krumplit. 

Ugyanitt keresek olyan pirospaprikát, amitől az étel tényleg piros, és nem narancsszínű lesz.

Egy adag ára kb. 350 forint.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Nincs teljes egyetértés abban, milyen módszerekkel jó sűríteni a leveseket, főzelékeket. Nekem igazából semmi kifogásom egyik ellen sem, de talán a habarást alkalmazom a legtöbbször: krumplifőzelékbe, bablevesbe, zöldbabfőzelékbe biztosan azt rakok. De még jobb, ha valami olyanból készül az étel, amibe nem kell se habarás, se rántás, se semmi ilyesmi.

A sárgaborsó pont ilyen: akár krémleves, akár főzelék készül belőle, nincs szükség semmi extrára, hogy az igényeinknek megfelelő állagot alakítsuk ki. Ma épp sárgaborsó krémleves lett ebből a szuper tápláló, extra olcsó és (milyen túlzó jelző van még:) mega finom hüvelyesből, de a recept tulajdonképpen kettő az egyben, mert egy bizonyos ponton főzelékkel lehet kiszállni belőle. 

Ha már kettő az egyben. Ma már hozzá vagyunk szokva azokhoz a termékekhez, amik azt ígérik, hogy egy füst alatt kettő, de akár három szolgáltatást is nyújtanak nekünk: a porkávéhoz eleve hozzáadják a tejport és a cukrot, a bútorápoló a port is taszítja, stb. Ennek a műfajnak ma is a szépségipar a koronázatlan királya és az első ilyennel is egy sampon kapcsán találkoztam(tunk). Emlékeztek a Wash&Go samponra? Ahogy nézem, most is lehet kapni, de korántsem olyan népszerű, mint kb. 25 évvel ezelőtt, amikor rigmust is faragtak róla: “Hull a hajam, mint a hó, Vidal Sassoon Wash&Go.”, vagy amikor a Rapülők együttes utalt rá “Bemosom a hajam, kimosom a hasam ééés, már indulok is. “

A sampon amúgy csak azért érdekes, mert eszembe jutott, hogy bár olyan áttörésként tálalták, mintha a feltalálták volna a vízmentes fürdést, hogy ugye “csak megmosom a hajam és már indulok is”, én tökre nem értettem, mi ebben a nagy megfejtés. Miért, egyébként még mi a szöszt kellene csinálni a hajammal azon kívül, hogy megmosom? És egyáltalán mi a lófütty az a balzsam? Persze később kiderült számomra is, hogy mi az és mire jó, de szerintem vicces, hogy előbb ismertem(tük) meg egy probléma megoldását, mint magát a problémát. 

A leves-főzelék kombóra visszatérve: tápláló (sok fehérje és lassan felszívódó szénhidrát van benne) alapanyagból olcsón kijön és nagyon finom, tipikusan olyan dolog, amire a menzáról rosszul emlékszünk. Ez nem az a hullaszínű, betonkemény massza, hanem egy édeskés, krémes napsárga finomság.

Hozzávalók két főre:

25 deka száraz sárgaborsó

1 evőkanál vaj

1 kis fej hagyma

szeletke füstölt hús, vagy szalonnadarab (résen voltam és a kolozsvári bőrkéjét megtartottam, amúgy meg elhagyható, és még úgy is finom)

1 babérlevél

kis szál rozmaring (elhagyható)

1 teáskanál só

nem vegáknak kb. 10 deka szárazkolbász, feltétnek. 

Elkészítése: 

A borsót beáztatjuk. Ezt megtehetjük előző nap is, de reggeltől délelőttig is bőven puhul annyit, hogy jó legyen.

Ha itt az ideje a főzésnek, leöntjük az áztatóvizet, a borsót betöltjük egy lábosba és annyi vízzel, ami bőven ellepi,  na meg a babérlevéllel, a rozmaringgal, egy jó nagy teáskanál sóval, egy apró egészben hagyott (vagy egy nagyobb fél) hagymával, és a szalonnadarabbal feltesszük főni. Körülbelül fél óra alatt puha, sőt az is lehet, hogy kezd szétesni.  Na ekkor jön a döntési helyzet. Ha krémlevest szeretnénk, most húzzuk félre a tűzről, kapjuk ki a babért, a hagymát és rozmaringleveleket, ha már most nagyon sűrű lenne, kis vízzel lazíthatjuk, majd botmixerrel pürésítsük le, adjunk hozzá egy evőkanál vajat és kész is.

Ha főzeléket szeretnénk, akkor adjuk hozzá a vajat és főzzük addig, míg a keményítő és egyes széteső szemek kellemesen besűrítik a főzeléket. Vegyük ki a hagymát, a babért és a rozmaringot és kész is.

Akár így, akár úgy készítettük, ehetjük magában, vagy akár egy szelet fokhagymás pirítóssal. Vagy, mit ahogy én, karikára vágott kolbászt piríthatunk rá. 

Egy adag ára simán 250 forint alatt van. Ha húsféle se került bele, még annyi se.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Naná, hogy a legjobb az, amit Bibi néni csinál Rómában. Bár Bibi néni valódi nevét nem tudom, így maradt meg a családi legendáriumban, mert egy Bibi nevű étterem háziasszonyaként találkoztunk ezzel a Fónay Márta típusú hölggyel, aki olyan finom carbonarát tett elénk, hogy az akkor nyolcéves lányom is megmondta: még az eredetinél is jobb! Igaz, az eredeti alatt az értette, amit addig itthon, na nem is feltétlenül otthon, hanem vendégségben, vagy étteremben evett. Tudod, azt a tejszínest. 

Amivel amúgy egyáltalán semmi baj nincs: én nagyon sokféle ételt tudok szeretni, csak meglepett, amikor szembesültem vele, hogy ebbe igazából nem kell se tejszín, se az a sok más fondorlat, amit a magyarosított verziókban szoktak csinálni: fokhagyma sőt, hagyma, pláne ilyen-olyan porok. És még így is igaz, hogy a megszokottnál valamivel “igazibb” carbonarához lehet, hogy a te konyhádban is van minden. 

Valamivel igazibb, mondom, mert Bibi néni biztos pancettát, vagyis olasz hasaaljaszalonnát használt, a tésztát is ő gyúrta, meg a tyúkok is extra gustoso tojást tojtak, és akkor még nem beszéltünk a sajtról, ami pecorino és amit egy nagyobbacska darabból ő maga, azon frissiben reszelt rá. Ezek a feltételek, bevallom nem állnak a rendelkezésemre a hét második szürke munkanapján, amikor a félgőzzel működő Budapestről vágyakozom egy rég elmúlt nyaralás ízei után. Nagyjából úgy vagyok az olasz életérzéssel, mint a Dolly Roll ebben a klipben. 

A felvétel nem csak azért érdekes, mert tésztás témája miatt pont ideillik, vagy mert a maga módján vicces, hogy most nekünk se jut több, mint külföldre utazás helyett beülni egy olasz tájplakát elé. Fájdalmas aktualitását inkább az adja, hogy másfél hónap alatt pont olyanra nőtt a korábban egész menő frizurám, mint Dollyé.

Na de a carbonara. Szóval a lényeg: ehhez a 15 perc alatt elkészülő és mindenképpen frissiben fogyasztandó fogáshoz csak tészta, tojás, szalonna, parmezán, kicsi só és bors, na meg egy leheletnyi olívaolaj kell, a végeredmény pedig jóval messzebb lesz a tejszínes változatoktól, mint a Bibi néni féle őseredetiségtől. Még akkor is, ha per pillanat nem állnak rendelkezésemre tényleg olasz alapanyagok. 

Hozzávalók két főre

Fél zacskó száraztészta

15 deka húsos szalonna (szuper, ha füstölt/szárított, hogy még jobb íze legyen, nekem most kolozsvári volt)

1 evőkanál olívaolaj

3 tojás (kettőnek csak a sárgája)

1 evőkanál parmezán vagy “parmezán”

só

tört bors

Elkészítés

Egy nagy lábosban vizet teszek fel forrni, adok hozzá kb. egy evőkanál sót. Míg felforr, a szalonnát felvágom, de nem olyan kis darabokra, mintha túrós csusza tetejére szeretnék pörcöt: inkább olyan centis, másfél centis kockákra. Egy serpenyőbe öntöm az olajat, jöhet rá a szalonna és mehet a pirítás. Nem kell odaégetni, de jó, ha kisül belőle némi zsír, és a húsos részek is odakapnak. Míg a víz forr, a szalonna pirul, egy tányérba elkezdem felütni a tojásokat. Csak óvatosan, mert egy egész tojás mellé a másik kettőnek csak a sárgája kell a krémes szószhoz, a fehérjét félreteszem, és remélem, el tudom sütni valamibe. (Lehet persze úgyis, hogy az egész tojást felhasználod, ha így van, akkor viszont nem kell majd hozzá a plusz főzővíz és meg is kell kicsit sózni.)

A tojásokat felverem, majd hozzájuk adok egy evőkanálnyi parmezánt és az egészet simára keverem. Közben a tészta megfő (nem kell túlfőzni, ugye), leszűröm, de a főzőléből egy fél decit megtartok, és majd ha már nem tűzforró, lassan a tojáshoz keverek. A tésztát beöntöm a szalonnás serpenyőbe és most megint várok egy-két percet hogy az egész egy kicsit lehűljön. A következő lépés az lesz ugyanis, hogy a tojásos keveréket ráöntöm a tésztára, és ha az túl forró, akkor a tojás összeugorhat és a sárgás-krémes csodaszósz helyett elszúrt rántotta lesz belőle. Szóval várok egy picit, összeforgatok és kész is. Most elfelejtettem a durvára tört borsot a szószhoz keverni, mondjuk nem lett baja úgy sem, hogy a végén tettem rá. Szerintem mindenki a tányérján sózza, ha szükséges, mert a szalonna, a főzővíz és a parmezán is sós, így a legtöbbször - bármilyen hihetetlen - pont jól jönnek ki az az ízek. Szórhatsz a tetejére is sajtot, én most nem tettem.

A végeredmény egy hihetetlenül finom tésztaétel! A tojásos szószban valahogy felerősödik a sajt íze és a sajtnak is köszönhetően lesz krémes-ragacsos az egész, ehhez jön a sós-zsíros szalonna és a bors - így együtt egyszerűen isteni. Teszek is ide egy közelit, mert a fenti képen nem látszik, hogy ez szaftos.

Az jut közben eszembe, hogy ugyanezt meg fogom csinálni egyszer kolbásszal is, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon finom, csak akkor annak már valami más nevet kell kitalálni.

Egy adag ára kb. 450 forint

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Na végre valami haszna származik a családnak is abból, hogy blogolok: bevallom, hogy egy átlagos szombaton ritkán eszünk háromféle finomat. Tegnap viszont megcsináltam az olcsó karácsonyi vacsora munkacímen futó, régóta tervezgetett menümet. Arra voltam kíváncsi, mit lehet kifőzdei kedvencem, egy rántott sajt árából kihozni úgy, hogy mindenki jóllakjon, az ételek legyenek szépek, ünnepélyes hangulatúak és jelenjenek meg bennük az olyan tipikus karácsonyi alapanyagok, mint a dió, a mák, a narancs, az alma, a főétel húsos legyen és minden nézzen ki olyan jól, hogy az ünnepi asztalon is helye lehessen. Szerintem sikerült. Nézzétek viszont el, hogy nem karácsonyi hangulatban tálaltam és a fotók se most lettek a legjobbak: a karácsonyi tányérokat, még nem volt idegem levenni, szeretett konyhánk ugyanis annyira kicsi, hogy maximum Szusza-módra tudnék helyet szorítani most nekik. 

Tehát a fenti kritériumoknak megfelelően csináltam egy gyömbéres narancsos céklakrémlevest pisztáciaszórással, másodiknak egyben sült, diós töltelékkel töltött csirkét sült répával, lilakáposztával és krumplival, valamint gránátalmás sárgarizzsel. Desszertnek pedig mákosguba-torta volt. Mivel mindegyik étel hozzávalóit és elkészítését leírom, most nem lesz vicces(kedős) sztori, csak a kedvenc karácsonyi számomat teszem ide. 

Biztos van, akinek ez nem elég hagyományos, nem elég ünnepi: sokan ilyenkor inkább halat esznek, mások pulykát vagy vörös húsokat, megint mások szerint nem élet az élet húsos leves nélkül. Megértem őket, de azért a céklalevest ők is nyugodtan kipróbálhatják. Az is biztos, hogy egy csomóan tudnak, pláne kényszerülnek ennél is olcsóbbat főzni, mások szerint meg az is hülye, aki épp karácsonykor spórol. Mindenkit puszilok!

Ja és még egy disclaimer: ez sajnos nem a Bravúros Beosztók csoport, így nem fillérre precíz a számítás, de arról biztosíthatlak, hogy inkább felfelé kerekítettem: még a sózásért is felszámítottam adagonként tíz forintot meg ilyenek. És egyébként legjobb lelkiismeretem szerint kalkuláltam és az összegeket a Tesco online árlistája alapján adtam meg.

Céklaleves gyömbérrel és naranccsal 

Hozzávalók négy főre:

két cékla, 150 forint

egy evőkanál cukor, 10 forint

2 evőkanál olaj, 50 forint

egy kis fej lilahagyma, 30 forint

kis darab gyömbér, 50 forint

egy kis bionarancs, 100 forint (ez a :Tescoban nem volt, Aldiban 699 egy kiló)

két teáskanál só, 10 forint

kis doboz natúr joghurt, 100 forint

fél csomag pisztácia, 250 forint

egy kicsi főzőtejszín, 400 forint

összesen: 1150 forint

Elkészítés:

A céklát meghámozom és kis darabokra vágom. Olajat melegítek, belereszelem a gyömbér felét, hozzáadok egy evőkanál cukrot, majd rádobom az apróra vágott hagymát. Kicsit később jöhet a cékla, amit szintén átforgatok és pirítok, mindezt magas hőmérsékleten. Ha megpirult, felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje, belereszelem egy narancs héját és belefacsarom a levét (pár cseppet a guba habjába megspórolok), sózom és reszelek még bele gyömbért, majd hozzáadom a sót és a céklákat közepes lángon puhára főzöm. Ha megpuhult, botmixerrel pürésítem, hozzáadom a tejszínt, összeforralom és kóstolás után beállítom az ízét. Tálaláskor minden tányérba belekeverek egy kevés natúr joghurtot és megszórom a levest egy kevés durvára vágott pisztáciával. Konkrétan isteni: első falatra főleg a céklát érzed, de aztán jön a narancs és a gyömbér is,  és hab a tortán, hogy gyönyörű a színe. Bár a meleg leveseket forrón szeretem, ezt inkább langyosan javaslom enni, úgy a legfinomabb. 

Ünnepélyes rizs

Ilyet, vagy ehhez nagyon hasonlót a városi jógis Virágnál láttam, ő egy buddha-tálba tett ilyet, szerintem szuper ötlet, mert az ékszerkinézetű magoktól kifejezetten elegáns dolognak néz ki a legegyszerűbb rizs is. 

Hozzávalók négy főre:

egy gránátalma, 250 forint

1 kis bögre rizs,150 forint

1 evőkanál olaj: 25 forint

só 10

sáfrány(os szeklice), 230 forint -  az egész tasakot számoltam

összesen: 665 forint

Elkészítés:

A rizst némi olajon forrón átpirítom, majd ha már jól átforrósodott, felöntöm bő másfélszeres mennyiségű vízzel (a kétszeresével már nem szokott pergő lenni). Hozzáadok egy púpozott teáskanál sót és egy nagy csipetet a sáfrányos balhéból, majd fedővel lefedve közepes lángon megpárolom. Nem piszkálom, nem kevergetem, amikor a vizet elfőtte és lyukak kezdenek lenni a tetején, félrehúzom és pihentetem. A gránátalmát csak közvetlenül a tálalás előtt keverem hozzá!  Nagyon szép, a gránátalmától könnyű, kicsit savanykás ízű, a sáfránytól szép sárgás és ízes köret lesz belőle, nagyon jól megy a csirkéhez is.

Töltött egész csirke vele sült zöldségekkel 

Hozzávalók:

egy bő kilós egész csirke, 1100 forint

3 evőkanál zsír, 100 forint

2 evőkanál olaj, 50 forint

só, 10 forint

2 gerezd fokhagyma, 50 forint

fűszerek (bors, majoranna, rozmaring), 50 forint

2 sima zsemle vagy kifli, 100 forint

másfél deci tej, 50 forint

egy tojás, 60 forint

10 deka durvára tört dió, 300 forint

1 kisebb alma, 50 forint

4 szál répa, 100 forint 

4 nagyobb krumpli, 100 forint

4 gerezd lilakáposzta, 50 forint

összesen 2170 forint

A csirkét kicsit leöblítem, majd szárazra törlöm. A kifliket beáztatom a tejbe. Ha jól megszívták magukat, a kezemmel össze (kicsit ki is) nyomkodom a keveréket, sózom, borsozom, majorannázom, hozzáadok egy tojást,  10 deka aprított diót és egy apróra vágott almát. Az így összeállt tölteléket a csirke mellébe töltöm: az ujjaimmal benyúlok a bőre alá, fellazítom és az így keletkezett két tasakba betuszkolom a holmit. Ha van hústűm, a nyakánál össze is tűzöm. A csirke testét aprított fokhagymából, zsírból, sóból és borsból készült keverékkel alaposan bedörgölöm és a hátára fektetve beteszem egy nagy tepsibe. Csúszik, nyeklik, csuklik, úgyhogy csak óvatosan!

A zöldségeket olajos, sós, köményes páccal kenem át és a csirke mellé fektetem. 

Alájuk öntök némi vizet, teszek melléjük rozmaringszálakat, alufóliával szorosan befedem az egész tepsit és betolom a 160 fokos sütőbe, amiben körülbelül 1,5 órát sütöm. Ezután leveszem az alufólitát és 200 fokon még kb. fél óra alatt ropogósra pirítom a húst és a zöldségeket. A másfél óra után már puha krumplit lelapítom, mert ettől szétesik és beszívja az alatta lévő zsírokat, az elég finom, még ha nem is annyira szép. A combba hústűt szúrok és ha a lé, ami kifolyik, áttetsző, akkor kész. Összesen jó két óra kell neki.

Amúgy szerintem négy embernek nagyon bőven sok ez a csirke, főleg töltelékestül. Ha mondjuk csak a comb és a mellek fogynak el, a maradék apró húsrészekből pástétomot, vagy valamilyen húsos töltésű tésztabatyut lehet csinálni, vagy simán eleszegetni kenyérrel, a csirke alatt maradó zsíros, zselés szafttal és valami zöldséggel. Én kirándulásra csomagoltam magamnak tépett csirkés szendvicset. 

Mákosguba torta

Hozzávalók egy 20 centis formához

3 jóféle (pl. nosztalgia) kifli, amiben van is anyag: 240 forint

3 deci tej, 100 forint

2 evőkanál cukor, 20 forint

1 evőkanál porcukor, 10 forint

bourbonvaníliás-cukor, 100 forint

1 evőkanál vaj, 70 forint

2 tojás, 120 forint

négy evőkanál mák (én nem darált mákkal szoktam) 150 forint

összesen: 810 forint

 A kifliket karikára vágom és félreteszem.  A tejet a cukorral, a vaníliás cukorral, a két tojás sárgájával és egy evőkanál vajjal összeforralom és a kiflikupacra öntöm. Mielőtt öntöd, érdemes megkóstolni, legyen jó édes, hiszen még csak most jönnek a kiflik és a mák. Ha megszívta magát hozzáadom a 4 púpozott evőkanál mákot és jól elkeverem. A keveréket egy kiolajozott tortaformába öntöm. A két tojásfehérjéből egy evőkanál cukorral és pici narancslével kemény habot verek és a guba tetejére simítom. 170 fokon addig sütöm, míg a tetején a tojás meg nem pirul. A formában hagyom teljesen kihűlni, majd a hűtőbe teszem: jót tesz neki, ha fogyasztás előtt fél órával vesszük ki a hűtőből. Meg az is, ha van rendes tortatálad és nem egy pohárra állított kistányérban fotózod.

Összesen 4795 forint, ha jól számolok.

Kövessetek Instán és Facebookon is! Már persze csak, ha szeretnétek mindig értesülni a legújabb receptekről.