Kár, hogy a múltkor mondtam, hogy magamhoz képest kevés levest teszek fel ide, mert azóta meg csak az van, elnézést. Tervezek majd figyelni arra, hogy ne legyen unalmas a menü, de addig is engedjetek meg még egy levest, mert isteni.
Két klassz alapanyag is van benne, a kettő együtt meg - bosszantó fordulattal - több, jobb mint a részek összege. Az egyik a karfiol. Eleve szeretem az összes hagyományos, magyaros formáját (legjobb a prézlis, második a rántott, harmadik a leves), hát még, amikor curryben, vagy mint most, egy klassz krémlevesben talál magának helyet. Szeretem, ha a levesben teljesen puha, de azt is, amikor a panír alatt még harapható (nem szoktam előfőzni.)
A másik a kókusz, most épp kókusztejszín formájában. A kókuszt azért kedvelem, mert úgy egzotikus, hogy közben nem tudsz vele melléfogni. Finom az ananász is, de az ananászízűnek szánt dolgok kifejezetten rettenetesek, a konzerv meg túl cukros. Menő a mangó, de eddig ahányszor (legyen mondjuk három és lehet, hogy nem ettem jót) megkóstoltam, nem értettem, miért nem eszem inkább éretlen barackot, vagy répát jóval kevesebb pénzért. A kókuszt viszont minden kapható formában szeretem.
Eleve klassz ugye édességnek. Erre aligha kell jobb bizonyíték, mint gyerekkorom egyik kedvence a kék papíros, majmos kókuszos, amit nagy és vastag kockákra lehetett törni, és aminek innen nézve nem túl pc a csomagolása. Vagy a világ egyik legjobb édessége, a burfi, amit sajnos - bár nagyon szeretném lekoppintani az éttermi verziót - nem tudtam még jól megcsinálni itthon. Aztán klassz nyersen is: az olaszoknál vettünk párszor a tengerpari árustól, aki egy nagy hűtőtáskával járja a partot és ordít, hogy cocco bello, vagy műsort ad, mint ez az úriember. És végül még egy kókuszos dolog, amit szeretek: csemegének, és hogy jó kedvünk legyen, hadd tegyek ide egy tök jó számot a Kid Creole & The Coconuts-tól, ami egyrészt azért menő, mert születésem évéből származik, másrészt nagyon jó dal, harmadrészt remekül bizonyítja, hogy a legérdekesebb dolgokat nem a sulis angolórákon, hanem zenékből meg filmekből tanulja az ember. Mert hiába vannak a klipben rendes galambok, a stool pigeon nem sza*ógalambot, hanem besúgót, spiclit jelent és a cím és szöveg remekül meg Kid Creol maffiózó imázsához. Ja, amúgy meg tök olyanok, mint az R-GO, nem?
És akkor a leves:
Hozzávalók két főre:
1 kisebb karfiol
1 kis fej hagyma
1 kis konzerv kókuszkrém
1 evőkanál vaj
só
currypor/paszta
egy lime fele
Elkészítés:
Ezt a levest nagyon egyszerű elkészíteni, viszont a fűszerezéssel bőven lehet kísérletezni sokfelé, nagyon finom curry nélkül, szerecsendiósan is, azt, hogy krémleves legyen a karfiolból épp egy szerecsendiós bbc receptből vettem.
A karfiolt rózsáira szedem, vagy tetszés szerint felaprítom és sütőben magas fokozaton kb. 20 perc alatt megsütöm. Piruljon nyugodtan, ettől nem lesz gyengécske akkor se, ha - mint most én - nem alaplével öntöd fel. Közben egy kis fej hagymát apróra vágok és vajon pirítani kezdek, majd hozzáadok kb. egy teáskanálnyi curryport és jöhet rá a sült karfiol. Együtt is összepirítom őket, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje az egészet (bő fél liter) és meg is sózom. Teljesen puhára főzöm a karfiolokat, majd botmixerrel pürésítem a cuccot, hozzáadom a kókuszkrémet, azzal is főzöm kicsit, végül beállítom az ízét, ami kis plusz sózást jelent esetleg és azt, hogy belefacsarom a lime levét. Nagyon tartalmas íze lesz, olyasmi, mint egy pad thai. Van benne egy kis kesernyés, pörköltmogyorós íz, meg a zöldség, a kókusz, na meg a lime, nagyon tartalmas, én csak pirítóst ettem hozzá. Egy adag ára kb. 500 forint.
Ja, a kép nem adja vissza, hogy milyen szép pisztáciaszíne van, pedig de.
Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba!
