Ovis koromban tök jól elvoltam az anyák napjával, mert a nagymamámnak csináltam meg a kihajtós üdvözlőlapot és miegymást, de alsóra már valahogy elment a kedvem, és ha valamivel ma is ki lehet kergetni a világból, az az obligát anyák napi himnusz, az Úgy szeretném meghálálni. Pedig amúgy bírom Kovács Katit és tudom ám, hogy szép szám, jó szám, de mindig úgy éreztem, hogy úgy kell nekem, mint púp a hátamra.

Azért nehogy azt higgyétek, hogy drámai hangvételű bejegyzés lesz a mai. Azóta már felnőtt vagyok és megszerettem az anyák napját, egyrészt, mert nekem is van gyerekem, másrészt mert tízévesforma koromban lett egy pótanyukám. Ma már én is tudok olyan hálás lenni, mint Kovács Kati meg a többiek. Csak menőbb, mert én többeknek: apukámnak, nagymamámnak, meg a pótanyukámnak is. Anyák napja alkalmából ma pótanyukámról írok pár szót és neki küldök egy számot is. Teljesen megértem, ha nem akartok érzelegni, akkor csak görgessetek le a kiváló borsos tokányig, ami természetesen az ő receptje alapján készült.

Szóval a pótanyukámnak rengeteg dologért hálás vagyok. Tőle tudom, hogy milyen, mit szokott csinálni, hogy viselkedik egy anya, milyen az, amikor az embernek rendszer van az életében, meg hétvégén a családjával kirándul, vagy ki van vasalva a ruhája, be van kötve a könyve, de a legfőképpen azt, hogy hogyan tud egy ember egy másikat (pótanyukám apukámat) a romjaiból összerakni, sőt kibontakoztatni, csak azzal, hogy szereti. És bár saját bevallása szerint nem rajong a főzésért, szerintem tök jó szakács és ízemlékeim jelentős része az ő konyhájához kötődik. Tegnap például rájöttem, hogy muszáj lesz Marcsi féle borsos tokányt enni, és ha már megcsinálom, akkor le is írom nektek, hogy kell elkészíteni. Csak előbb még küldök neki egy számot: a meghálálós dal helyett a kedvenc Kovács Kati számomat, mert ettől tök jó kedvem lesz és remélem, neki is. 

Borsos tokány a’la Marcsi

Ja, itt még annyit, hogy ez nagy valószínűséggel teljesen más, mint amit borsos tokány néven ismertek, és pláne más, mint amit borsósnak, maradjunk annyiban, hogy nálunk ezt a nagyon finom ételt hívják így.

Hozzávalók kb. két adaghoz:

egy kis fej hagyma

30 deka karaj vagy csirkemell

egy evőkanál zsír

só, bors, szerecsendió

1 kis doboz főzőtejszín

2 evőkanál tejföl

1 tk liszt

A világ egyik legegyszerűbb étele. A húst vékony csíkokra vágom,  a hagymát zsíron megdinsztelem, majd a húst is fehérre sütöm, sózom, nagyon erősen borsozom és apránként hozzáadott kevés vízzel puhára főzöm. Vagyis nem zsírban pirítom, nem is áztatva főzöm, hanem kevés víz alá-aláöntögetésével készítem. Ha a hús puha, pici vizet öntök még alá, majd felöntöm a tejszínnel, és (ez lehet, hogy durva, de így lesz egyszerre krémes és savanykás is) tejfölösen be is habarom, a végén adok hozzá szerecsendiót is. Tészta jár mellé, szerintem ideális esetben makaróni, Marcsi szerint csavart cső, de most ilyen szélesmetéltem volt, ami amúgy az egyik kedvencem.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba!