Az elmúlt egy évben megszaporodott itthon töltött idő egyik negatív hozadéka, hogy nagyon édesszájú lettem. Az egyik pozitív viszont az, hogy többet sütök és főzök, így viszonylag ellenőrzött keretek között tudom kielégíteni az édesség utáni vágyamat. Ma például mini kókuszkockákkal, amiben legalább a cukrot valami kíméletesebbre cseréltem.

Persze a kókuszkockát nem tavaly óta szerettem meg: a golyó, bomba és kocka hármasból mindig is ez volt a kedvencem, főleg, ha jó szaftosra sikerült megcsinálni, ruganyos piskótával és alapos csokis áztatással. A mini mérettel is az a célom egyébként, hogy a piskóta-szósz arányt kedvezően befolyásoljam, vagyis kevesebb piskótára több csokis-kókuszos panír jusson. 

A kókuszkockáról rögtön eszembe jut a többi retró édesség, amikre jó visszagondolni. Biztos nektek is vannak kedvenceitek. Harminc év távlatából mindegyik nagyon finomnak tűnik, még akkor is, ha a készítési technikák mára - gondolom, hogy -  elavultak és az alapanyagokat is másképp választjuk ki. De sok ilyen régies ízben pont az a bájos és jó, hogy tökéletlen. Nem süti, de ott van például a túró rudi, ami ma már - szerintem - két okból nem olyan. Az egyik, hogy nincsenek már olyan "lejárós" tejek, amikből az a túró készült. Én úgy emlékszem, hogy legtöbbször volt egy kicsit savanykás beütése a tölteléknek, de nem úgy, mint ma, citrommal mesterkedve, hanem pusztán azért, mert pár nap alatt romlásnak indult. Persze a túró is más volt: olyan apró szemcsés, szinte grízszerű túrót nem ettem azóta sem. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, nem is hiszem, hogy bármi másban jól működne, mint a 30 évvel ezelőtti rudiban. 

Vagy ott van a fatörzs szelet és minden olyan süti, ami házi csokis krémmel készül. Ezek kedélyes visszaemlékezéseimben rendre úgy élnek, hogy a bennük lévő cukor néha megroppan a fogad alatt, mint nagy kedvencemben, az ikeás kókuszos kupakocskában. Vagy a darálós keksz, ami szintén úgy finom, hogy tulajdonképpen nem az, mert a legtöbbször túl száraz és lisztes ízű, ellenben ha tejbe mártogatod, annyira szétolvadós lesz, hogy mégis muszáj úgy emlékezni rá, hogy jó. Vagy a kókusztekercs, amit a koripályán árultak és aminek margarinos krémjét ma már fenyegetőnek, akkor tökfinomnak életem meg. Persze nehogy  “régen minden jobb volt”-nak vegyétek ezt, mert abszolút nem az. Inkább érdekesnek találom, hogyan alakul az, hogy egy-egy ételt épp tökéletlensége tesz szerethetővé és megismételhetetlenné. 

És akkor most jöjjön egy szintén retró, de szerintem ma is teljesen menő édesség, a kókuszkocka, amit apróra, szaftosra, puhára és istenire csinálok. Ez a recept több forrásból táplálkozik: a piskóta alapreceptje az Ízes életről van, én az ilyen rugalmas, nagyon tojásos piskótát szeretem, amiből tekercset is kényelmesen lehet csinálni, mert nem esik szét. Azt, hogy a tésztába és a szószba is teszek kicsi mézet, Szokytól lestem el, a rumot annyira nem szeretem, ezért kihagyom, viszont a fentebb említett, kókuszos cukorfalat kávés, a két kanál presszókávé pedig az én szószomnak is jót tesz. Ja, tisztában vagyok vele, hogy az, hogy pár kanál cukrot ma nyírfacukorra cseréltem, nem teszi fogyókúrássá a sütit, viszont egyrészt infó, hogy tökéletesen működik azzal is, másrészt pedig: teljesen nyugodtan csináljátok cukorral. Ja, még annyit, hogy ha nagyobb kockákat csinálnátok, akkor kevesebb szósz is elég, vegyétek az itt leírt mennyiség kétharmadát. Gondoltam, megmutatom a kültakaró és a beltartalom arányát.

Ilyen az én kókuszkockám: 

Hozzávalók négy főre:

A piskótához

4 tojás

4 evőkanál liszt

2 evőkanál (ál)cukor

1 evőkanál méz (vagy még egy ek cukor)

egy tasak bourbon vaníliás cukor (vagy még egy ek cukor)

egy pici sütőpor 

Az öntethez

1,5 deci tej

15 deka vaj

10 deka cukor

5 deka méz

3 evőkanál keserű kakaópor

2 ek kávé

10 deka kókuszreszelék

A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verem, egy másik edényben pedig habosra keverem a cukrot, a sárgákat, a mézet és a vaníliás cukrot, majd evőkanálról-evőkanálra hozzáadom a lisztet. Ha teljesen homogén, részletekben hozzáadom és belekeverem a habot, a keveréket sütőpapíros tepsire öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöm. Érdemes tűpróbázni is: én a tészta mennyiségéhez képest nagy tepsit használtam, hogy kis kockákat tudjak majd csinálni, ha neked 7-8 centi magas óriás a cél, akkor apró tepsiben készítsd, ahol viszont lassabban sül majd át. 

Ha kész, hagyom kihűlni, majd kis kockákra vágom. 

Az öntet hozzávalóit a tűzhelyen kis lángon összemelegítem, majd hagyom hűlni, végül (kis adagokban, hogy azért ne 10 percig ázzon 1-1 szem)  beáztatom a kockákat, amiket utána kókuszban is megforgatok. Szerintem akkor a legjobb, ha mindezek után hűtőben áll egy darabig, mert akkor lesz igazán szaftos és isteni. 

A vaj miatt nem olcsó, aláírom, de itt is érdemes összevetni azzal, amit hidegkonyhai pultból ennyiért (nem ilyen jó), vagy kézműves cukiban sokkal drágábban kapsz. Egy adag ára (legalább két nagykockányi) kábé 200 forint. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba!