Bár a legtöbbször túlzás minden olyan állítás, amiben benne van, hogy a “világon a leg”, a répáról simán le merem írni, hogy a világ legjobb alapanyaga.
A sokoldalúan felhasználható kifejezés ugyanis nem írja le, hányféleképp lehet használni. Nyersen, magában pöpec. Nyersen, almával összereszelve, mézzel felturbózva még jobb. Isteni a levesben, jó curry-be, szuper süti alapanyaga lehet és megint teljesen más arcát mutatja sülve. És akkor még egy szó se esett arról, hogy nevetségesen olcsó, egész évben van, mert remekül eltartható és még fütyülni is lehet tőle. Jó, ez utóbbi sajnos nem igaz. Vagy ha igen, akkor miért nem én vagyok a Hacki Tamás?
Emlékeztek rá? Mármint Hacki Tamásra, a “füttyvirtuózra”? Azt már nem tudnám megmondani, milyen műsorban láttam gyerekként (nyilván nem az első Ki mit tud?-ban, ahol egyébként feltűnt), de abszolút megmaradt, hogy van nekünk egy füttyzseni karakterünk, aki úgy fújja, hogy leesik az állad. Kíváncsi lettem, mi lehet vele, és némi keresgéléssel azt tudtam meg, hogy sajnos már nem is annyira a miénk: több, mint 30 éve Németországban dolgozik, foniátriai szakemberként. Ráadásul nem is akármilyen szinten: fül-orr-gégész professzorként a németeknél egyetemi klinikai osztályt, logopédiai tanintézetet hozott létre, meg olyan rehabilitációs központot, ahol hangbetegekkel és artikulációs problémákkal foglalkoznak. Tök izgalmas, hogy orvosként és előadóként is rálát ugyanarra a területre, nem? Ami pedig a fütyülést illeti: az elmúlt 60 évben fellépett szimfonikus zenekarral és saját kamaraegyüttesével is, közben több lemeze jelent meg, a legutóbbi 2001-ben. Azt mondják róla, úgy fütyül, mintha hangszeren játszana, én azt, hogy úgy, mint egy madár. Ő meg, hogy azért, mert ötéves kora óta csinálja és kicsiként hangszeres zenét is tanult. 2009-ben a németektől Érdemkeresztet, 2015-ben itthon Pro Cultura Hungarica díjat kapott.
És így tud fütyülni.
Amúgy ez a köményes sült répa annyira egyszerű, hogy kicsit félek is receptnek hívni: mondjuk azt inkább, hogy gyors vacsoraötlet, ha épp nem tudnád, hogy ma mi finomat csinálj olcsón és gyorsan. Egyszerűsége mellett azért is szeretem, mert a végtelenségig variálható: lehet módosítani a fűszerezést, a végén meg lehet locsolni kis mézes citromlével, sajt helyett lehet krémes natúrjoghurttal is enni, de ha úgy van, köret is lehet valamilyen húsétel mellett. Én mindenesetre magában, esetleg egy szelet kenyérrel eszem.
Hozzávalók két személyre:
1kiló sárgarépa
20 deka valamilyen sós, krémes fehér sajt (ha ti nem vagytok ilyen béna sajtkonzervatívok, mint én, akkor kecskesajttal is biztos tök jó)
olaj
méz
köménymag
só
bors
Elkészítés:
A megtisztított répákat felkarikázom és szétterítem egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Meglocsolom olajjal, egy evőkanálnyi mézzel, megszórom sóval és köménnyel, majd betolom a bő 200 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 20-30 perc alatt sül meg, közben 2-3 alkalommal azért átkeverem és kóstolok is. Szerintem akkor jó, ha kicsit roppanós, de kicsit puha is már. Ha kész van, tálba szedem és sajtot morzsolok rá, szórok rá frissen őrölt borsot. Kész is.
Egy adag ára kb. 300 forint.
Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba!