Van, aki a trónfosztást éli meg nehezen, más meg - mint például Tours-i Szent Márton -  attól jön zavarba, ha meg akarják választani egy magas pozícióba. 371-ben a korábbi római légióst, majd szerzetest, Mártont meg akarták tenni Tour püspökévé. Ő viszont nem akarta vállalni a tisztséget, ezért - a legenda szerint -  egy libaólba bújt el. Rosszul tette, hogy megbízott a meglehetősen heves természetű, sok helyen ma is házőrzőként alkalmazott háziludakban. Hogy megcsípték, vagy sziszegéssel ijesztgették volna, azt nem tudom, mindenesetre hangos gágogásukkal elárulták Márton keresőinek, hogy náluk rejtőzik. 

Így kellett lennie; Márton püspök lett, ráadásul nem is akármilyen. Ebben a pozícióban is szerzetesi eszméknek megfelelően irányította egyházmegyéjét: az utókor elhivatott, fáradhatatlan hittérítőként emlékezik rá. 397. november 11-én Toursban temették el.

Tudjuk, hogy november 11-e, vagyis Márton-nap a karácsony előtti 40 napos böjtidőszakot megelőző utolsó lehetőség egy jó kis traktára és az is közismert, ezen a napon hagyományosan libát, libás ételeket kell enni, feltéve, hogy az ember nem akar egész következő évben éhezni. A töltött libanyakhoz még ügyesednem kell, ludaskásához meg aprólékot nem tudtam venni, ezért szerdára libatöpörtyűkrémet csináltam sós-cukros lilahagymával. Hizlal, nem egészséges, nem korszerű, de azért se ma kezdem el a leszokást. 

Hozzávalók két főre: 

a krémhez

10 deka libatöpörtyű

1 teáskanál mustár

2 szál metélőhagyma

só

bors

a hagymához

egy apró, vagy egy fél fej lilahagyma

mokkáskanál só

mokkáskanál cukor

Elkészítés:

A töpörtyűt előbb apróra vágtam, majd beleborítottam a késes aprítóba. Hozzáadtam a felkarikázott metélőhagymát, mustárt, sót, borsot és nem teljesen sima, itt ott darabos krémet csináltam belőle. A lilahagymát hajszálvékonyra karikáztam, egy mokkáskanál sóval és cukorral összeforgattam.  Mindkettőt jól lezárva (egyik illatosabb, mint a másik) a hűtőbe tettem, majd fél óra múlva késznek nyilvánítottam.  A krém és a hagyma is napokig jó, sőt, az idő előrehaladtával csak jobb és jobb lesz. Azt hiszem, nem ma fogok leszokni a töpörtyűkrémről. Nagyon bízom benne, hogy holnap még találok valamit a tálka alján.

Fontos: a képen nem 10, hanem 20 dekányi töpiből készült krém van, hogy ki is tartson holnapig, de a recepteket mindig két főre adom meg. 

Egy adag ára (kenyérrel, hagymával) körülbelül 400 Forint. 

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Ha valaha főztél paradicsomszószos ételt, biztos ismerős a jelenség: a sűrű szaft (még ha nem is forralod a legmagasabb fokozaton) egy ponton életveszélyes iszapfortyogóvá válik. Ha nem feded le, nemcsak a közvetlen környezete lesz csupa piros maszat, de könnyen téged is megégethet a sűrű, forró anyag.

Az persze rendben van, hogy forr, készüljön csak. De mire ez a nagy felhajtás? És miért pont a paradicsomszósz ilyen heves természetű? Miután tegnap egy forró csepp csak pár milliméterrel mellőzte el a szememet (az elmellőz kifejezést miskolci-borsodi ismerőseimtől hallottam és nem erre használják, hanem arra, hogy valaki mellett elmegy), gondoltam, utánanézek.

Miért fortyog a paradicsomszósz?

A válasz tulajdonképpen pofonegyszerű. Forralás során - akár vizet, akár más, annál jóval sűrűbb, sűrűn folyó anyagot melegítünk, légbuborékok keletkeznek, amik a folyadék felszíne felé igyekeznek. Víz esetében egyszerű a dolguk, mert az anyag viszonylag kicsi ellenállása miatt könnyen a felszínre pukkannak. A sűrű paradicsomszószban viszont jóval nagyobb ellenerőt kell legyőzniük. A nyomás egyre nő, és amikor a buboréknak végre sikerül kitörnie, valóban robbanásszerű az eredmény. Kár, hogy az izgalmas fizikából a fakanál mellett csak annyit érzékelsz, hogy valaki forró trutyit köpköd rád.

Jó, de főzünk más sűrű ételt, ragut is, ott miért nem tapasztaljuk ezt?

Tapasztaljuk, csak nem ilyen hevesen. A paradicsomszósz állítólag azért olyan tűzről pattant, mert ez a zöldséggyümölcs nagyon sok pektint tartalmaz, ami - nem véletlenül használják az élelmiszeriparban is zselésítésre - a szószban szinte olyan, mint a ragasztó: még sűrűbbé, a buboréknak ellenállóbbá teszi az anyagot.  Vagyis, bár egy gombamártásban is küzdelmes a buborék élete, olyan nehéz dolga, mint a bolognaiban csak néhány helyen; mondjuk egy jó sűrű lekvárban van.

Mit lehet tenni?

Érdemben nem sok mindent. Minél alacsonyabb a láng, annál kevésbé heves a fröcsögés, de még alacsony hőfokon is ki-kiköpköd a szósz. Valamit javít a folyamatos kevergetés is, mert ez segít a buborékoknak szelídebben előre törniük, de ezzel meg ott a kockázat, hogy te fogsz lefröcskölődni. Próbálkozhatsz azzal a lapos, hálószerű olajfogóval is, ha van otthon olyanod és persze ott van a jó öreg fedő: míg rajta van az edényen, vidáman állja a fröcskölésrohamot. .

A fotót az unplash nevű fotótárból vettem, egy David Clode nevű forma csinálta rólam közvetlenül azután, hogy majdnem kiverte a szemem a szósz.

 Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Bár a legtöbbször túlzás minden olyan állítás, amiben benne van, hogy a “világon a leg”, a répáról simán le merem írni, hogy a világ legjobb alapanyaga.

A sokoldalúan felhasználható kifejezés ugyanis nem írja le, hányféleképp lehet használni. Nyersen, magában pöpec. Nyersen, almával összereszelve, mézzel felturbózva még jobb. Isteni a levesben, jó curry-be, szuper süti alapanyaga lehet és megint teljesen más arcát mutatja sülve. És akkor még egy szó se esett arról, hogy nevetségesen olcsó, egész évben van, mert remekül eltartható és még fütyülni is lehet tőle. Jó, ez utóbbi sajnos nem igaz. Vagy ha igen, akkor miért nem én vagyok a Hacki Tamás?

Emlékeztek rá? Mármint Hacki Tamásra, a “füttyvirtuózra”? Azt már nem tudnám megmondani, milyen műsorban láttam gyerekként (nyilván nem az első Ki mit tud?-ban, ahol egyébként feltűnt), de abszolút megmaradt, hogy van nekünk egy füttyzseni karakterünk, aki úgy fújja, hogy leesik az állad.  Kíváncsi lettem, mi lehet vele, és némi keresgéléssel azt tudtam meg, hogy sajnos már nem is annyira a miénk: több, mint 30 éve Németországban dolgozik, foniátriai szakemberként. Ráadásul nem is akármilyen szinten: fül-orr-gégész professzorként a németeknél egyetemi klinikai osztályt, logopédiai tanintézetet hozott létre, meg olyan rehabilitációs központot, ahol hangbetegekkel és artikulációs problémákkal foglalkoznak. Tök izgalmas, hogy orvosként és előadóként is rálát ugyanarra a területre, nem? Ami pedig a fütyülést illeti: az elmúlt 60 évben fellépett szimfonikus zenekarral és saját kamaraegyüttesével is, közben több lemeze jelent meg, a legutóbbi 2001-ben. Azt mondják róla, úgy fütyül, mintha hangszeren játszana, én azt, hogy úgy, mint egy madár. Ő meg, hogy azért, mert ötéves kora óta csinálja és kicsiként hangszeres zenét is tanult. 2009-ben a németektől Érdemkeresztet, 2015-ben itthon Pro Cultura Hungarica díjat kapott.

És így tud fütyülni.

Amúgy ez a köményes sült répa annyira egyszerű, hogy kicsit félek is receptnek hívni: mondjuk azt inkább, hogy gyors vacsoraötlet, ha épp nem tudnád, hogy ma mi finomat csinálj olcsón és gyorsan. Egyszerűsége mellett azért is szeretem,  mert a végtelenségig variálható: lehet módosítani a fűszerezést, a végén meg lehet locsolni kis mézes citromlével, sajt helyett lehet krémes natúrjoghurttal is enni, de ha úgy van, köret is lehet valamilyen húsétel mellett. Én mindenesetre magában, esetleg egy szelet kenyérrel eszem. 

Hozzávalók két személyre:

1kiló sárgarépa

20 deka valamilyen sós, krémes fehér sajt (ha ti nem vagytok ilyen béna sajtkonzervatívok, mint én, akkor kecskesajttal is biztos tök jó)

olaj

méz

köménymag

só

bors

Elkészítés:

A megtisztított répákat felkarikázom és szétterítem egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Meglocsolom olajjal, egy evőkanálnyi mézzel, megszórom sóval és köménnyel, majd betolom a bő 200 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 20-30 perc alatt sül meg, közben 2-3 alkalommal azért átkeverem és kóstolok is. Szerintem akkor jó, ha kicsit roppanós, de kicsit puha is már. Ha kész van, tálba szedem és sajtot morzsolok rá, szórok rá frissen őrölt borsot. Kész is. 

Egy adag ára kb. 300 forint.

 Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

A túrós édességek csodálatosak. Nemcsak mert otthonosak és finomak, de mintha még egészségesebbek is lennének krémes/csokis társaiknál. Én legalábbis erre szoktam gondolni, amikor a negyedik gombóc után nyúlok.

Ám ezzel a gömbbel se kerek minden: nekem például nem szokott jól sikerülni. Nem is értem: leírva igazán nem nagy ördöngösség, mégis mindig közbejön valami. Nem várok eleget, míg megszívja magát a dara, főzés közben szétesik az egész és egyáltalán: csak a lehalászás után derül ki, sikerült-e olyan állagot elérni, amilyet szerettem  volna. (Spoiler: nem).

Sokáig nem tudtam, hogy létezik ennek egy sokkal egyszerűbb módja is, pedig sokan csinálják hasonlóan - nem véletlenül!  A receptben részletesen le is írom majd, én hogy, de a lényeg, hogy ez a  gombóc tejbegríz és túró egyszerű háziasításából keletkezik, kihagyva a képletből a tojást és kikerülve a hosszas várakozást, és az állaglutrit. A gömböt már nem kell főzni, csak megformázni, prézlibe forgatni, és pikk-pakk megenni.

Bébikönnyű, ugye?

(Amúgy emlékeztek, mennyire menő kifejezés volt ez pár évvel ezelőtt? Esetleg most is az, csak már nem óvodás a gyerekem? Akárhogy is, örülök, hogy van. Amíg gyerek az ember, a hierarchiában betöltött szerepe erősen rímel az életkorára. A gimnazistáknak fájóan fejletlenek az általános iskolások, a felsősök masszívan lenézik az alsósokat, a negyedikesek leereszkedő nosztalgiával szemlélik a megszeppent elsősöket. Ilyen kicsik voltunk?- merengnek.  A ranglétra alján az ovisok vannak, ráadásul az életkoralapú degradálás szókészlete mindig rájuk utal: aki kisebb nálunk, vagy korának nem megfelelően viselkedik, az ovis, pisis, dedós. Ugye, milyen igazságtalan? Szerintem klassz, hogy a bébikönnyű kifejezéssel a 3-6 éves korosztály is elégtételt vehet a nála kisebbeken és elutasíthat mindenféle bébis viselkedést!)

Na de a gombóc:

Hozzávalók két személyre: (nem kis adag, legalább 10-12 gombóc lesz)

2,5 deci tej

néhány evőkanál búzadara  (mondjuk azt, hogy 5-6 deka)

25 deka túró

reszelt citromhéj

cukor

vaníliás cukor (azt amúgy lehet házilag is csinálni)

prézli

zsiradék a pirításhoz

Elkészítés:

A darából tejjel tejbegrízt főzök, vagyis felteszem melegedni a tejet, majd hozzáadom a grízt, édesítem és folyamatosan kevergetve türelmesen várom a sűrűsödést. (Mindenképpen érdemes a menzás-jellegűnél kicsit sűrűbbre főzni.) A tűzről levéve kicsit hűlni hagyom, majd egyszerűen (kézzel, vagy villával) beledolgozom a túrót és kóstolás alapján még egy kis cukrot, illetve vaníliás cukrot és reszelt citromhéjat adok hozzá. Mindeközben kevés zsiradékon (amúgy működik anélkül is) zsemlemorzsát pirítok, majd a vizes kézzel formált gombócokat belehempergetem a pirult prézlibe.

Ehetjük magában, tejföllel, valamilyen lekvárral, szósszal, porcukorral, fahéjas porcukorral, szóval kábé bárhogy. Tényleg pofonegyszerű.

Egy adag ára kb. 400 forint.

 Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba! 

Biztos nem jó ómen egy főzögetős blogot spenóttal indítani, de mit csináljak, ha tökéletes példa arra, miket szeretek főzni...? Olcsó, egyszerű, könnyen elérhető hozzávalókból készül, gyors, színes és még finom is. A tudat pedig, hogy Popeye is ebből szerzi szupererejét, csak még izgalmasabbá teszi.

(Pedig maga a rajzfilm-sorozat meglehetősen véleményes. Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, én most kicsit felfrissítettem a memóriámat, és eléggé meglepve tapasztaltam, hogy sztori (különálló történetek sorozata) alapvetően nem Popeye ereje, hanem egy nagyon furcsa szerelmi háromszög körül bontakozik ki. Szerepel benne egy hatvan pluszosnak tűnő lepukkant matróz (Popeye), egy aggasztóan törékeny lány (Oliva), aki elvileg Popeye barátnője, legalábbis randiznak, és Bluto, egy nagydarab szexuális ragadozó, aki be akarja cserkészni Olivát, de aztán a végén Popeye jön ki jól a dologból. A legsúlyosabb az egészben, hogy Bluto mennyire elvtelen: simán árt is a lánynak, ha kibogozhatatlanul körmönfont elgondolásai úgy kívánják. Például ebben a részben (hosszú lenne elmondani, hogy jön ki, hogy épp ez az érdeke) áramot vezet Olíviába, meg ilyenek! Szóval finoman szólva is megkérdőjelezhető az egész. Nem úgy, mint a most következő spenótfőzelék.)

Ezt az elkészítési módot (nem pontosan, de majdnem), a pótanyukámtól tanultam, a beletrancsírozott tejes zsömlétől lesz olyan állaga, amit szeretek. Tudom ám, hogy sokak szerint csak friss spenótból jó, de szerintem egyrészt nem, másrészt meg az évnek olyan szakaszaiban is szoktam spenótot kívánni, amikor nincs szezon. Ilyenkor csak arra figyelek, hogy ne a teljesen krémes mirelitet vegyem, hanem azt, amit csak pürésítettek vagy daraboltak.

Hozzávalók két személyre:

1 csomag fagyasztott spenót

3 gerezd fokhagyma

egy evőkanál vaj

két deci tej

1 zsemle

só, bors

Elkészítés:

A vajon pár pillanat alatt megpirítok 3 gerezd zúzott fokhagymát. Ehhez hozzáadom a kiolvasztott és lecsepegtetett parajt és lassú tűzön melegíteni kezdem. Közben egy zsemlét nagyon apróra tépkedek, majd körülbelül másfél deci tejbe beáztatom. (Ehhez a legbénább zsemle a legjobb, mert az fog teljesen szétfoszlani.) Ha jól megszívta magát, rosszarcú masszát csinálok belőle, vagyis makulátlan kezekkel (de akár botmixerrel is lehet) elkezdem az egészet összegyúrni a tejjel. Ha megvan, ezt a masszát hozzáadom a zöldséghez és ha szükséges, kis tejjel még lazítom. Ha úgy van, tejszín se rontja el, sőt, de maradjunk a leginkább pénztárcabarát verziónál. Sózom, borsozom, összeforralom és kész. Sűrű, krémes, darabos, nagyon fokhagymás, finom. Jó főtt, lágy, buggyantott és egyéb tojásokkal, bundáskenyérrel - meg úgy nagyjából bármivel.

Egy adag ára kb: 450 forint a ráütött vagy épp rábuggyantott tojással együtt.

Ha szereted a blogot, kövess az asszonypajtás instán és facebookon is és gyere főzni az asszonypajtás receptklubba!